Ember és tárgy

Kétségtelen tény, hogy a modern ember "belefullad" az őt körülvevő tárgyi világba. 

Egyre jobban.

A modern ember élete tele van tárgyakkal. Ruhák, eszközök, technológiai kütyük, bútorok és mindenféle "elengedhetetlen" dolog veszik körül. Ezek többsége azonban nem alapvető szükséglete az embernek, hanem a fogyasztói kultúra által diktált vágyak tárgyai. 

Az állandó vásárlási kényszer, az újabb és újabb dolgok utáni sóvárgás gyakran a boldogság illúzióját kelti, miközben valójában még inkább elszigetelnek bennünket.

A túl sok tárgy nemcsak fizikai terhet jelent – hiszen hely kell nekik, tisztán kell tartani őket –, hanem mentális zajt is keltenek. A környezetünk zsúfoltsága könnyen vezethet stresszhez, szorongáshoz, és eltereli figyelmünket a valóban fontos dolgokról: az emberi kapcsolatokról, az önreflexióról, vagy épp a természet nyújtotta békéről.

Talán itt az ideje megállni és feltenni a kérdést: tényleg szükségünk van-e minderre? A kevesebb néha több – nemcsak a tárgyak számát, hanem az életünk minőségét illetően is.

Egy alkotó ember számára, számomra, aki tulajdonképpen folyamatosan teremt, új dolgokat, új "tárgyakat" hoz létre, mindig nagy szellemi dilemma, kihívás, hogy én mennyire, mennyivel járulok hozzá az anyagi világ fölösleges "tárgyainak" a növekedéséhez.

Akik figyelemmel kísérik, akik ismerik a munkásságomat, azok tudják, hogy az általam készített ékszerek és tárgyak fontos szellemi tartalommal vannak "feltöltve". Sőt, az én alkotói munkásságomban kifejezetten a szellemi tartalomnak van elsőbbsége, és utánnak születnek meg az ékszereim.

Ez nem egy pejoratív értelemben vett marketing fogás, hogy magyarázzuk meg, magyarázzunk bele szellemi értéket egy tárgyi dologba, majd arra alapozva értékesítsük, szerezzünk piacot a számára.

Soha nem kerestem azt, hogy mire van igénye a tárgyi világ szempontjából adott pillanatban "bárkinek" is, a fogyasztónak, a populációnak, az embereknek.

Egyszerűen feléled bennem egy gondolat, ami foglalkoztat, majd tárgyi formába "öntöm". Sorsom, mesterségem alapján ékszerekbe.

A munkásságom során elválaszthatatlan a szellemi tartalom elsőbbsége és az általam készített tárgyak, ékszerek megszületése.

Leírok a kedves olvasónak egy érdekes gondolatmenetet, amin végighaladva teljesen más megvilágítást kap egy alkotó, teremtő ember által készített tárgy, mint egy klasszikus értelemben vett "fölösleges" tárgy.

Volt már egy korábbi bejegyzésem, ahol az ősember ékszereiről írtam egy rövid bejegyzést. ( Itt lehet elolvasni ) Most kiszélesítem, részletezem ezt a gondolatkört.

A művészettörténeti kutatások egyértelműen bizonyonyítják, hogy az ember számára az alkotás szellemi tevékenység. Még ha az eredménye egy tárgyi, a materiális világban megszülető, kézzel fogható dolog, akkor is, ezt a dolgot, egy, az emberből eredő "különleges" belső kényszer, drive, készteti, motiválja arra, hogy megalkossa, anyagi formába "öntse", létrehozza azt, amit elképzelt. Ezért ezt a folyamatot egyértelműen párhuzamba hozhatjuk az isteni teremtés elképzelt folyamatával, ahol egy szellemi lény létrehozza, megalkotja, megteremti az anyagi világot.

El tudja azt képzelni valaki, hogy az ősember piackutatást végzett azzal kapcsolatban, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amik a legkelendőbbek lennének, és csak azokat érdemes elkészíteni, azoknak az elkészítésre érdemes időt pazarolni a barlangok tűz fénye mellett?

Persze, erre, a cinikus, szkeptikus ember válasza az, hogy természetesen azokat a tárgyakat készítette el az ősember, amire nem a piackutatás, hanem a gyakorlati élet késztette, kényszerítette, a mindennapi élettel való megküzdés szempontjából létfontosságú tárgyakat alkotta meg, hozta létre, teremtette meg.

Azonban ez a válasz nem csak cinikus vagy szkeptikus, hanem dilettáns is.

Ugyanis már az ősember készített olyan tárgyakat, amelyeknek klasszikus értelemben nem volt gyakorlati, anyagi értelemben vett haszna, 

.... sőt, tágabb értelemben, az emberi civilizáció és alkotóművészet datálását, kezdőpontját pontosan attól az időponttól számítjuk, amikor régészetileg megjelentek ezek a különleges, feleslegesnek tűnő művészi tárgyak, amiket nem a hétköznapi élet túlélése szempontjából, gyakorlati okokból hoztak létre, alkottak meg. Vagy ha vannak hasznos, gyakorlatias, hétköznapi eszközök tárgyak az ősember életében, azokat úgy készítették el, olyan elemekkel díszítették, úgy formázták meg, ami túlmutat a gyakorlatiasság, hasznosság szempontjain. Olyan elemek jelennek meg "bennük", amik szellemi prioritást feltételeznek. Tehát az ősember anyagi teremtéseiből, alkotásaiból és a "bennük", "rajtuk" megjelenő attributumokból tudunk következtetni a szellemi folyamataikra.

Tehát már a korai ember tárgyi teremtése is szellemi tartalommal volt "feltöltve".

Gondoljunk csak bele. Mi értelme volt egy borostyán, egy korall, egy csont, egy drágakő karkötőnek, egy kagyló nyakéknek, egy tetoválásnak az ősember testen, ha az vadászatkor beleakadt a bokorba, a harcban letépte a vadállat, a bőr begyulladt, ha tetoválták, a fülbevalót letépte egy kiálló ág. Mi értelme volt csontkést díszíteni, a barlang falát megfesteni, drágaköveket fúrni és fűzni?

Mi értelme volt? 

Szellemi értelme.

Mert az ősi ember életében is a szellemi világnak volt prioritása, annak volt elsőbbsége, az dominált.

Nem úgy, mint ma. Amikor az ember "vesz, veszi, veszi" társadalmai kivonták az anyagi teremtésből a szellemet, a szellemi tartalmat.

Folytatása következik.

Az alábbi képen látható ékszer nagyon egyszerű formában jelenik meg, mégis mély szellemi jelentéstartalmat hordoz magában. A részeletek itt lehet elolvasni róla.