Egy őszinte vallomás

Az a meglátásom, hogy általánosságban a "nyugati" társadalmainkban teljesen téves kép él a mai Japánról, a japán társadalomról és kultúráról. Ne értsen félre senki, nem akarom kikiáltani magam Japán szakértőnek egy utazás okán, de alkotó emberként teljesen másképpen éltem meg Japán érintését.

Egész életemet végigkísérte Japán. Beszüremkedett a mindennapjaimba, ezernyi árnyalatban szőtte be magát a lelkembe és azt gondoltam, hogy ezzel mindenki így van, mert Japán ereje így hat egy globalizált világban. Aztán az 50. születésnapomon óriási meglepetés ért, kaptam egy ajándékot a feleségemtől. Két repülőjegyet, hogy valóra váljon egy közös álmunk, Japánba utazni.

Az első, misztikus, őszi tokió éjszakán értettem meg, hogy én vagyok Japán.

A barátaim, akik jártak már ott, mindig azt mondták, hogy "Peti, ezt látnod kell egyszer. Nagyon tetszene."

A barátaim jobban ismertek, mint én magamat, mert Japán annyira én vagyok, hogy ott jöttem rá, hogy nem beszüremkedett az életembe egész idő alatt, mint mindenki máséba, ahogy korábban fogalmaztam, hanem én engedtem egész életemben egyre közelebb magamhoz Japánt, míg egyszer csak magához nem vonzott. Egész életemben csak hivogatott, aztán 50 éves koromra eljutottam hozzá.

Voltam már Ázsiában. Nem arról van szó, hogy a nem mindennapos utazás élménye ragadott magával, de Japán ... én vagyok.

Csak a magam nevében beszélek, mert rám így hatott, bizonyára másra másként, de azt leszögezhetem, hogy az amit gondoltam és mi itt gondolunk Japánról, az hatalmas "tévedés".

Van egy meglepően érdekes dolog Japánnal kapcsolatban, aminek a jelentőségére kevesen helyeznek hangsúlyt, holott egy olyan tény, amiből kiindulva messzemenő következtetéseket lehet levonni.

Ez pedig az, hogy kevés kultúrában van úgy, hogy a családnevet követi a "keresztnév". Ez egy rendkívül fontos dolog, hiszen az ember indentitását a neve határozza meg. A világban betöltött egzisztenciájának ez az alappillére, mindannyiunknak a nevünk ad születésüktől fogva egy azonosságot. Mélyrehatót.

Ez a névrend az adott kultúra társadalmi és történelmi prioritásait tükrözi. Azokban a kultúrákban, ahol a család, az ősök és a közösség előtérben áll, gyakran a családnév kerül előre, míg az individualista kultúrák, például az angolszász országok, a keresztnevet helyezik előtérbe.

Hihetetlenül elgondolkodtató tények.Itt vagyunk magyarként Európa közepén, és úgy mint Japánban és Ázsiában, a családnevünk van elől az önazonosításunkban, majd a "keresztnév".

Itt vagyunk szigetként Magyarországon, hiszen a környező népek egyike sem azonosítja így magát a nevével, csak mi magyarok.

Leírom ismét: Ez a névrend az adott kultúra társadalmi és történelmi prioritásait tükrözi. Azokban a kultúrákban, ahol a család, az ősök és a közösség előtérben áll, gyakran a családnév kerül előre, míg az individualista kultúrák, például az angolszász országok, a keresztnevet helyezik előtérbe.

Nem fejtem ki bővebben, szerintem mindenki számára világos, hogy ezek a tények mit jelentenek, mik következnek belőle láncreakciószerűen.

Önzés és befelé fordulás vagy nyitottság és odafigyelés másokra.

Micsoda disszonancia teszi tönkre a magyar lelket évszázadok óta, ahogy összecsap a Kárpát-medence fölött az individualista és a közösségi szellem szembenállása, körülvéve "szigetországunkat" más "gyökerekből" eredő kultúrákkal.