Szép állapotú könyv.
ELŐSZÓ
Ez a szakácskönyv - egy kicsit más, mint a többi. Mert arról szó, mit adhatunk enni a kisbabának, kisgyereknek, de nem feledkezik el arról sem, hogy az apróság családban él, és a nagyobbaknak is enniük kell valamit. A piciknek készített első falatok nem is különbözne olyan sokban attól, amit a felnőtt is szívesen fogyaszt! A receptekben benne vannak azok a tapasztalatok, amelyeket három kisfiam és férjem, no meg népes családom mellett gyűjtöttem. hálás közönség voltak kezdettől fogva! Imádnak enni, mégsem jellemző a túlsúly a családunkban. Ha nem ízlett, amivel kínáltam őket, akkor egy percig sem erőltettem, bár ilyesmi nem sűrűn fordult elő, és maradékok is csak ritkán vannak. A könyvben szereplő ételek többsége egyszerű, egészséges, kezdők által is könnyűszerrel elkészíthető, mégpedig többnyire egészen rövid idő alatt. Mert sok türelmem és időm azért sosem volt a konyhai tevékenykedéshez, és tudom, manapság így van ezzel a főzéssel foglalatoskodó szülők többsége. A gyerekek és a munka mellett kikapcsolódásra, pihenésre is kell időnek maradnia! Ez nem csak készételekkel, vendéglővel és bébiételekkel oldható meg, bár néha ilyesmire is szükség van.
Kiadó: Sanoma Budapest Kiadói Zrt.
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2010
Kötés típusa: Fűzött papírkötés
Oldalszám: 240 oldal
Nyelv: Magyar
Méret: 24 cm x 19 cm
ISBN: 963-971-000-8
Megjegyzés: Színes fotókkal illusztrálva.