Jó állapotú régi könyv.
Kortársi kapcsolat és korai halál az a két kérdés, amelyet megvizsgálok három költő életében. Különböző hírnévvel, ellentétes gondolatokkal és jellemekkel kerültek egy közös irodalmi forradalomba: az angol romantikába; mind a hármat megtagadta a hazája; mind a három idegen földön halt meg; kettő jó barát volt, s mind a három tudott egymásról. Az egyik harminchat éves korában halt meg, a másik harminc volt, a harmadik huszonöt múlt. A leghíresebb ma jóformán csak tündöklő név, a mű összesorvadt a világhír körül, a legnévtelenebb peidg a világirodalom óriásai közé emelkedett. De ő ma sem népszerű, a leghíresebbről viszont még mindig érdemes karabot és regényes életrajzot írni. Sem a túl gyors dicsőséget, sem a teljes névtelenséget nem lehet később jóvátenni, már az utókor sem találja meg a helyes mértéket. A művész érdeke a lassú növekedés az egykorú világ szeme láttára.
Byron, Shelley, Keats a három költő. (...) A művész nem ismeri a helyét a kortársai közt, s a hír rendszerint még jobban eltorzítja a tekintetét. Pedig a mestereken, elveken s a végzett munkán kívül az alkati önismeretbe is le kell szállnunk. Alkati előd8nk sorsa sokszor a mi sorsunk is, s egy régi értékrend megváltozása a mi jövendőnknek is tükre. Mindnyájunk élete megtörtént már egyszer, mindnyájunk képe megvan a csillagokban, s csak e régi csillagok színképelemzéséből tudhatjuk meg, hogy mennyi bennünk a romlandó anyag, amely műveinkbe is előbb-utóbb rombolva behatol.
ISBN: 9631542874
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve: 1990
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Pécsi Szikra Nyomda
Borítótervezők: Székely Edit
Kötés típusa: kemény papírkötés, kiadói borítóban
Terjedelem: 212 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 21.00 cm