"Ha nem ismered a fákat, eltévedsz az erdőben, de ha nem ismered a meséket, eltévedsz az életben."
Amikor az ember megszületik, két kapu között találja magát. Mögötte a születés kapuja, előtte pedig valahol a ködös távoli horizonton a halál kapuja.
A kettő között pedig ott az ERDŐ. Elkerülhetetlenül.
Indulhat az ember királyi kapun kilépve, indulhat az ember szegény parasztházból, indulhat jómódú gazda küszöbét átlépve, de előbb-utóbb ott fog állni előtte az ERDŐ.
A titokzatos ERDŐ. A varázslatos ERDŐ. A félelmetes ERDŐ. A jutalmazó ERDŐ.
Az ÉLET.
Az az élet, amibe egyedül kell belevágnunk. Az az út, amire csak egyedül léphetünk. Az a tudatállapot, amit csak személyesen, szubjektíven élhetünk át.
Először a RENGETEG címet akartam adni a könyvnek, de rá kellett jönnöm, hogy a rengeteg, az nem erdő. A rengeteg, az a fokozott erdő. Rengeteg erdő.
Bár Tamási Áron az "Ábel a rengetegben" címet adta az élet útvesztőjébe került hőse kezdő trilógiájának, én mégis úgy érzem, hogy a rengeteg baljóslóbb, nehezebb, félelmetesebb, mint az ERDŐ.
Az ERDŐ-ben benne van a kezdő lendület, a bennmaradás, az eltévedés lehetősége, de a kijutás lehetősége is.
A rengetegben elveszik az ember.
Az ERDŐ az emberi lét, maga a nagybetűs ÉLET. Az emberi létforma elkerülhetetlen (tudat) állapota születés és halál kapuja között.
Minden mese, ami az erdőről szól, egy útikalauz, egy térkép, egy segítség az ÉLET erdejének, útvesztőjének megfejtéséhez.
