" - No, kicsi gazdám, hogy menjek? Úgy, mint a szél, vagy úgy, mint a madár, vagy még ennél is sebesebben: Úgy, mint a gondolat? "
A bennünk élő ló archetipikus jellegéről, arról az "aranyszőrű" paripáról, ami mindannyiunkban bennünk él
A mesebeli ló, nem más, mint az az energia, aminek segítségével az ember gondolata szárnyalhat, a legmagasabb hegyre is feljuthat, legyőzhet vele minden akadályt. Intuíció, amire figyelve és megértve és megzabolázva eggyé válik lovas a paripájával és úgy teljesedik ki az élete, hogy elkapja sorsa fonalát, célba érnek a tettei.
Mindenkinek meg van az esélye rá, hogy az égi ménesből megzabolázzon egy táltos paripát.
Egy feltétele van csak.
Az az apró pici arany hajszál, ami összeköti a földet az éggel. Ha nincs az emberben szikrája sem annak, hogy legalább egy hajszállal összeköttetést érezzen az éggel, akkor akármilyen magas hegyre is másszon fel, mindig le kell majd jönnie róla magányosan. Egyedül.
Ha "megnő" ez az aranyhajszál a "fején", akkor már esélye van arra, hogy lovat szerezzen.
Pontosan azt a táltos lovat, amit ő teremt a gondolatával. Pontosan azt a paripát fogja kapni az égi ménesből, amivel a saját akadályait le tudja győzni, hiszen a ló is belőle ered és az akadályok is.
... és amikor eljön az a nap, hogy a táltos ló elébünk toppan, pontosan úgy fog lépdelni, ahogy a szívünk dobban. Parazsat eszik és lángot szór. Fénylény. Tiszta lélek. Ha szívünk együtt tud dobbanni lelkünk tiszta felével, akkor csodákra leszünk képesek.
Most, hogy karácsony elmúlt, és a fény egyre jobban megerősödik egészen Szent György napjáig, a ló kifejezetten Nap szimbólum, minden adott arra, hogy felélesszük magunkban a táltos paripánkat.
Egyetlen egy hajszálon múlik. Egy arany hajszálon.
- Jól van kicsi gazdám, tudom én, mi a szíved szándéka. - mondja a ló a mesében.
A szívünk szándéka.
Nem az eszünk, nem azt tudja a ló, hogy mire gondolunk, hanem azt, mi szívünk szándéka.
Hallgass a szívedre és együtt fog dobbanni a paripával.
Köszönöm, hogy elolvasták!
Fehér Péter
