Egy ritka, nagyon szép állapotú Siegmund freud könyv. Papírborítós, így a kor a borító élein már meglátszik, de belül hibátlan, olvasatlan állapotú, kollacionált könyv.
ELŐSZÓ:
Freudnak az a munkája kerül magyar nyelven a magyar olvasó kezébe - eredeti címe "Die Zukunft einer Illusion" -, amely az elmúlt huszonöt év alatt nem jelenthetett volna meg. Az uralkodó hivatalos szellem nem engedte meg egy könyv megjelenését,a mely uralmának alapját tudományos bírálatban részesíti és pusztán tudományos módszereket alkalmazva a tárgyi tudásra való nevelés szükségességét bizonyítja be.
A lélekelemzés Magyarországon üldözött, vagy legjobb esetben megtűrt tudományként szerepelt; a rá vonatkozó tudatlanság, vagy, ami még rosszabb, a félműveltség általános volt és még ma is az. Ennek ellenére a lélekelemzésről sokat nyilatkoztak, sokat írtak, természetesen főként rosszat. A szerzők csekély kivétellel legfeljebb egy eredeti szakmunkát olvastak el. Ennek eredményeként legjobb esetben egy rohamlépésben haladó fiatal tudomány fejlődésének egy fázisát ismerhették meg és ennek alapján általánosított véleményüket közölték a gyanútlan olvasókkal. "A materializmus alapján állva nem lehet a lélek kérdéseit megközelíteni" - volt az egyik bírálat. "Materiális, testi tüneteket lelki okokra visszavezetni - idealista filozófiai törekvések megnyilvánulása" - kifogásolta a második. "A lélekelemzés nem számol a biológiai kölcsönhatásokkal" - vetette ellen a harmadik. "A lélektant nem lehet a biológiában feloldani, mint ahogy a lélekelemzés teszi" - volt a negyedik bíráló vélemény. "A lélekelemzés a halódó kapitalizmus bomlásterméke" - így szólt az ötödik bírálat. "A lélekelemzés a bolsevizmus egy neme, kultúrbolsevizmus" - mondta a hatodik, és a lélekelemzéssel foglalkozó munkákat el is égette. A hetedik és tizenhetedik bíráló a tudományos kritika látszatát is fölöslegesnek tartotta.
Aki a tudományok történetében és az emberi gondolkodás fejlődéstörténetében csak kisfokban járatos, már ebből a jelenségből is megállapíthatja, hogy a lélekelemzés az emberek gondolkodását alapvetően befolyásoló tényeket fedezett fel. Tehát mindenképpen indokoltnak és időszerűnek tartjuk, hogy Freudnak ez a munkája megjelenjen és hogy a magyar olvasó közvetítők nélkül alkosson véleményt a lélekelemzés lényegéről és felhasználásának módszeréről.
Kiadó: Bibliotheca
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1945
Kötés típusa: Varrott papírkötés
Oldalszám: 72 oldal
Nyelv: Magyar
Méret: 19 cm x 13 cm
Megjegyzés: Nyomtatta Antiqua Rt., Budapest.